KRISZTA MINDJÁRT JÖN

KRISZTA MINDJÁRT JÖN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Második randinkra sem jött el a Kriszta, ezért úgy gondoltam – bármennyire is bunkóság –, én bizony felkeresem a lakásán és megkérdezem tőle, hogy mi történt. Mert ha legalább telefonon elértem volna, de nem… hangposta jelentkezett állandóan.

 

Érthetetlen viselkedés

 

Városkánk zöld övezetében lakott szüleivel – ez az első jól sikerült randink után kiderült számomra, ezért nem is értettem, hogy most mi ez az érthetetlen viselkedés, hiszen akkor jelét sem adta, hogy bármi gondja lenne velem, sőt, várta a következő alkalmat, hogy majd bemutasson szüleinek, tesójának. És akkor erre tessék…

Nagyon ideges voltam, mikor a kocsimmal leparkoltam házuk előtt, ahová legutóbbi alkalommal hoztam. És ahol a csókon kívül történt egy s más. Nem tétovázott a kezét és az ajkait használni és nem csak beszédre, gesztikulálásra.

 

Rövid topot viselt

 

No, elég az hozzá, hogy sietős léptekkel értem az ajtójuk elé és becsöngettem. Semmi mozgás, odabent is néma csend. Dúlva-fúlva már éppen indulni akartam, mikor kocsim mögött egy másik autó parkolt le és kiszállt belőle Kriszta. Eszméletlenül dögös volt. Vékony szövetű miniszoknyájából merészen kandikáltak ki hosszú combjai. Rövid topot viselt, mely alatt szemlátomást semmi nem volt. Ez nem segített abban, hogy lecsillapodjak. Talán mással volt? Máshoz készült? Vártam, hogy kérdőre vonom, ha elém ér, de csak rám pillantott, kedvesen mosolygott, kiengedett egy halk sziát, aztán elment mellettem, mintha sosem láttuk volna még egymást. Na, szép! Persze azért utána léptem és megróttam:

 

Meg sem ismersz

 

– Hát szia, édes… – kezdtem sután, mire megtorpant, hátrafordult, felvonta vékony szemöldökét, de aztán tovább haladt az ajtó felé.

– Meg sem ismersz már? Azért egy üzenetet küldhettél volna. Telefonodon csak a hangposta jelentkezik…

– Hogy? – nézett rám zavartan már a kinyitott ajtóból és elővette telefonját. – Egy nem fogadott hívásom sincs…

Én is előkaptam a telefonomat és színpadiasan tárcsáztam a számát. Kicsöngött, de az ő készüléke néma maradt. Égtem kissé… tuti elírtam a számot. Ki tudja kit hívogattam annyiszor.

 

Gyere beljebb

 

– Óh… – nyögtem és ettől több nem jött a számra.

– Gyere beljebb – mosolygott huncutul és bement a házba, nyitva hagyva számomra az ajtót. – Gondolom, most dühös vagy, és szeretnéd, ha kiengesztelne valaki…

– Valaki… – heherésztem, mert haragom lassan elszállt, ahogy levetette magáról a rövid topot és megcsodálhattam gyönyörű melleit, melyek mintha kicsit nagyobbak lettek volna a legutóbbi alkalom óta. – Azt szeretném, ha te engesztelnél ki.

– Hát… rendben, ha szerinted ez jó ötlet – nevetett közelebb lépve és benyúlt a nadrágomba.

 

KRISZTA MINDJÁRT JÖN

 

 

Izgat a szőrös és a csupasz punci is

 

Már a látványától is elkezdtem merevedni, de ujjai mozdulataitól olyan kemény lettem, hogy akár már nyomakodhattam volna csupaszra nyírt puncijába. Legalábbis legutóbb csupasz volt, most azonban, mikor földre engedte miniszoknyáját, láttam, hogy dús vörös szőr borította szeméremdombját. Engem izgat a szőrös és a csupasz punci is, így nem tettem szóvá, bár furcsálltam, hogy pár nap alatt így elburjánzott.

Nem volt időm ilyeneken elmélkedni, mert ügyes mozdulatokkal kiszabadította farkam a nadrágomból és bő nyállal szopni kezdte.

– Aztarohadtkurvadejó!… – nyögtem ki egyben, ahogy mélytorokra vette a szerszámomat.

– Akkor most tessék vigasztalódni – szólt pár perc után és a konyhaasztalra hasalt, combjait vadul széttárta előttem. Nem vonakodtam, hanem azonnal jó mélyen behatoltam nedves hüvelyébe és pár perc alatt úgy megdugtam, hogy remegő lábain alig bírt megállni, erősen kapaszkodnia kellett a konyhaasztal szélébe. Próbáltam tovább csinálni, hogy én is elélvezzek, de hátranyúlt és mosolyogva megállított:

– Óh, ne… ne… nem bírom…

 

Mindjárt jön a Kriszta

 

Csalódottan és értetlenül álltam előtte meredező hímtagommal, ő pedig elgyengülve ereszkedett le a székre, tócsát hagyva maga alatt.

– Mindjárt jön a Kriszta és vele befejezheted… – nyögte pihegve.

– Mi?… – értetlenkedtem széttárva karjaim és mellé telepedtem.

– Nevem Karina – nevetett. – Krisztina ikertestvére vagyok.

Szótlanul ültem. Ez a nap valami komédia, gondoltam, de nem sikerült semmit mondanom. Értetlenségemet látva, heherészve magyarázott:

 

Ő sem fogja bánni

 

– Tesóm elfelejtette, hogy van egy sürgős tennivalója, azt hitte, sikerül elvégezni a randiig, de úgy néz ki, mégsem. Ne aggódj, hamarosan itt lesz, nem fogsz rá haragudni. Ő sem fogja bánni, hogy kissé csillapítottam a kanosságodon, mert gyakran ugyanaz a pasink, aki mindkettőnkkel szívesen elvan. Ha nem bánod, veled is lehetünk így…

Mielőtt bármit mondhattam volna, nyílt az ajtó és megérkezett a barátnőm. Hát igen. Így egymás mellett megnézve voltak kis különbségek, de alapvetően totál egyformák voltak.

 

A csúnya kislány nem élveztetett el?

 

– Hogy reagált? – kérdezte a lány Karina felé fordulva.

– Még most tudta meg – kacagott az ikertestvére. – Mondtam, hogy ezzel kellene mindig kezdeni… elmondani, hogy mi van.

– Szeretem, ha megdöbbennek. – meztelenségünk nem is zavarta, viszont még mindig kemény farkamra mutatva most tőlem érdeklődött: – A csúnya kislány nem élveztetett el?

– Kifullasztott – felelt helyettem nevetve Karina. – Rád vár a befejezés.

Krisztina ledobta táskáját, majd ruháit is földre vetette, aztán pedig szemérmetlenül hátrább tolt és beleült a farkamba.

Az események hatásától megnémulva csak élveztem a lovaglását és melleit markoltam hátulról.

 

Igaz, milyen jó fasza van?

 

– Igaz, milyen jó fasza van? – kérdezte hajam simogatva Karina. – Szerintem megtartjuk!

– Jövök is tőle… – nyögte a lány és megremegve herémig mélyedt. Ezt már én sem bírtam, ondóm vaginájába lövellt és hörögve dőltem hátra ikertestvére karjaiba.

– Azért örülök, hogy a bemutatkozáson túl vagyunk – nevettek a lányok és én már tényleg nem haragudtam egyikükre sem.

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapkép illusztráció!

 

 

MÉG TÖBB FELNŐTT MESÉK VIP KLUB

 

 

FELNŐTT MESÉK KLUB – VÁGYSZ MÉG VALAMI KÜLÖNLEGESRE?

https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-vagysz-meg-valami-kulonlegesre/117505/

 

FELNŐTT MESÉK KLUB – HENI LÁTVÁNYÁTÓL MAGAMHOZ TÉRTEM A RÖNTGENBEN

https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-heni-latvanyatol-magamhoz-tertem-a-rontgenbeni/117494/

 

FELNŐTT MESÉK KLUB – 150 EMBERNEK SZEREZTEM ÁLLÁST, EGYETLEN EGY ÉJSZAKÁVAL

https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-150-embernek-szereztem-allast-egyetlen-egy-ejszakaval/117407/

 

FELNŐTT MESÉK KLUB – SZERETEK SZINTE MINDENT, AMI NEM TÚL PERVERZ…

https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-szeretek-szinte-mindent-ami-nem-tul-perverz/117399/

 

FELNŐTT MESÉK KLUB – KARCSI, AZ ILLUSZTRÁTOR

https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-karcsi-az-illusztrator/117391/

 

FELNŐTT MESÉK KLUB – MÁR A KÓRHÁZBAN ,,HÁLÁS” VOLTAM A MEGMENTŐMNEK

https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-mar-a-korhazban-halas-voltam-a-megmentomnek/117382/

 

 

 

 

 

 

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 284 times, 11 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.