A Püspökladányi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy veszekedés után szerszámnyéllel megrongált egy autót.
A vádlott 2020. augusztus 09-én 20 óra körül Püspökladányban a háza előtt, az utcán összeveszett élettársával. A dühös férfi ezután odalépett az élettársa által használt, ismerősétől kölcsönkapott autóhoz, és mérgében leszakította a hátsó rendszámtábla tartót a rendszámmal együtt, majd a kapuból magához vett több mint 70 cm hosszúságú fa szerszámnyéllel betörte a jármű hátsó lámpabúráit és az első szélvédőre is ráütött, ami megrepedt.
A férfi cselekményével összesen 31.000 forint rongálási kárt okozott, amit később megtérített az autó tulajdonosának.
A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a környéken tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen.
Az ügyben a nyomozást a Püspökladányi Rendőrkapitányság folytatta le.
A Püspökladányi Járási Ügyészség a tettét beismerő vádlottal szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Püspökladányi Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az iratok tartalma alapján hozzon büntetővégzést és a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, továbbá az eszközül használt szerszámnyelet kobozza el.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság által a megrongált járműről készült felvételek ezen a linken tekinthetők meg.
A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu), e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.
MINDÖSSZE KÉT KATTINTÁS ÉS MÁR
OLVASHATJA IS A PISTIKE VICCMAGAZINT!
Kattintson az Előfizetés vagy a Bejelentkezés gombra.
https://laptapir.hu/magazin/pistike
Egy lap áráért akár 1000 magazint is olvashat!
NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS
https://pistike.hu/feliratkozas/
MÁSOK EZT OLVASSÁK!
KÖLTÖZIK ÖRDÖG NÓRÁÉK KISBOLTJA
https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/koltozik-ordog-noraek-kisboltja/
OKULNI KELL
https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/okulni-kell/
GESZTI SERTÉSBORDA
https://pistike.hu/gasztronomia/geszti-sertesborda/
SÓLET
https://pistike.hu/gasztronomia/solet/
MELLTARTÓT KAPTAK A TEHENEK A HIDEG MIATT
https://pistikenyuuuz.blog.hu/2021/02/22/melltartot_kaptak_a_tehenek_a_hideg_miatt
VÉLEMÉNY
https://pistike.blog.hu/2021/02/22/velemeny_225