A CÉGES PARTI ELŐTT A BARÁTNŐM FÉRJE ÉS A FÉRJEM IS LERENDEZETT – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Pénteken munka után mikor haza mentem, a férjem már otthon volt. Mondta, hogy siessek a készülődéssel, mert megyünk egy céges partira. Bementem a fürdibe, zuhany, hajmosás, smink és kb 40 perc múlva belőttem magam. Igaz, hogy még csak egy harisnyakötő volt rajtam, de szomjas voltam és kikocogtam a konyhába.

 

Megfordultam és ott állt mellettem Karcsi

 

Nem tudtam és nem is vettem észre, hogy a nappaliban ül az egyik barátnőm férje. Hűtő kinyit, lehajolok, kiveszem az ásványvizet, jól meghúzom és egyszercsak azt hallom, hogy te kis mocskos kurva, most meg foglak baszni. Megfordultam és akkor már ott állt mellettem Karcsi. Megragadta a karom erősen és húzott maga után a nappaliba. Lelökött az ágyra kikapta a farkát és tuszkolta is be a számba.

 

Szopjál, te mocsadék szajha!

 

– Szopjál, te mocsadék szajha! – utasított és belemarkolt a hajamba, a farkára rántotta a fejem. Izomból rángatta a fejem, folyamatosan a torkom mélyére küldte a szerszámát. Megragadta a tarkóm, és amikor tövig a számban volt a dákója szorította még jobban és a csípőjét is mozgatva igyekezett még mélyebbre tolni a farkát. Már alig volt levegőm, amikor kikapta a számból, felrántott az ágyról rányomott a fotel háttámlára rácsapott a seggemre és keményen tövig varrta belém a lompost. Az egyik kezével markolta és húzta a hajam, a másikkal, csapkodta a seggem veszettül és kurva keményen, izomból, barbár módon, baszott.

 

Hatalmas sikolyok közepette elélveztem

 

Ismét elkapott és az ágyra lökött. Megállt előttem és a farkával csapkodta az arcom. Igyekeztem bekapni, de amikor rácuppantam, ismét kikapta a számból és tovább csapkodott vele. Hátra lökött, letérdelt és most így akasztott be. Ahogy kúrta a puncim, az egyik kezével a melleimmel játszott, a másikkal pedig dörzsölte a csiklóm. Olyannyira eltalálta a vadulást, csapkodást, keményen baszást, hogy hatalmas sikolyok közepette elélveztem.

 

Alázatosan szoptam

 

Ekkor leült mellém, elkapta a fejem és rátolta a farkára. Mohón, gyorsan, nyögdécselve, élvezettel és alázatosan szoptam, nyaltam, faltam habzsoltam a farkát miközben serényen használtam a kezeimet is. Meg lett az eredménye, mert éreztem a remegést a farkában. Felpattant mellőlem és tudtam, hogy rám akarja verni a farkát. Elhelyezkedtem előtte úgy, hogy minden porcikámra rá tudjon élvezni, amelyikre csak akar.

 

Igazi spermazuhataggal borított be

 

Ahogy gyorsan járt a keze a farkán és a szemébe néztem és mondtam neki, hogy verd rám mindet, teríts be, élvezz rám, akarom nagyon. És ebben a pillanatban igazi spermazuhataggal borított be. Mindenen kapott bőségesen, de míg rábuktam a farkára, hogy utolsó cseppecskéket is ki tudjam szívni belőle, ő lehajolt és erősen megmarkolva, szorítva szétdörzsölte rajtam a nem kevés spermát.

 

Mehetsz újra mosdani

 

Mikor elég volt a szopás, hátra dőltem ő pedig kéz kézzel dörzsölt még mindig. Amit a hasamról és a melleimről összeszedett, azt most az arcomon kente szét és megtörölte a kezét a hajamba. Megállt előttem, nézett és mondta, hogy akkor mehetsz újra mosdani, hajat mosni és sminkelni.

 

Késni fogunk

 

Ahogy mentem vissza a fürdibe, hallottam, hogy megjött megint a férjem. Nem is tudom, hogy hová ment el. Újra elkészültem, de már felöltözve mentem ki a fürdiből. A nappaliban már csak a férjecském volt, aki mikor meglátott, felállt, odajött hozzám, finoman beletúrt a hajamba, lágyan megcsókolt, érzékien megmarkolta a seggem, és halkan a fülembe súgta, hogy késni fogunk.

Dugott addig, míg ismét el nem élveztem

 

Szerelmesen lehúzta a ruhámat és közben lágyan, érzékien végig csókolt mindenhol. Leültetett az ágyra, széthúzta a lábam, és ahogy lassan, de erőteljesen nyalta az előbb barbármódot szétbaszott puncim, az valami felemelő érzés volt. Hosszan élveztem, és amikor lecsengett, ő finoman lágyan becsempészte a farkát, ram hajolt és a nyakamat nyalva és a mellemet gyúrva lassú ritmusban dugott addig, míg ismét el nem élveztem.

 

Kérleltem, hogy hadd szopjam le

 

Aléltan, ernyedten, félig ülő helyzeben voltam ő pedig finoman lefektetett, mögém került és a cickóimat markolva, hátulról kezdett el dugni. Oldalra fordítottam a fejem, kidugtam a nyelvem, ő finoman megharapta, beszívta a szájába és dörzsölte a nyelvével, miközben az egyik keze a mellemből a puncimra vándorolt. Pár perc múlva remegve élveztem el és kérleltem, hogy hadd szopjam le.

 

Megmarkoltam a farkát és lassan rejszoltattam

 

Ő felült, hogy jobban lássa majd a ténykedésem. Én elé térdeltem, megmarkoltam a farkát és erősen, de lassan rejszoltattam, amíg tele nyelvvel nyalogattam a golyóit és a légyékát. A farka tövét nyaltam, szotam és lassan haladtam fel a makk felé. Mikor a hegyéhez értem, előbb csak a nyelvem futtattam rajta körbe-körbe, majd az ajkaimat rátapasztva majszolgattam élvezettel és persze nem feledkeztem meg a zacsiról sem, amit pedig az ujjaimmal finoman morzsolgattam.

 

Sokáig járattam a torkomba a családi ékszert

 

Egy idő után éreztem a szokásos remegést a farkában. Lassítottam a szopáson, de erősebben használtam a nyelvem. Pár perc után hatalmas erővel robbant be a számba a farka én pedig még lassabban és még erősebben járattam rajta a nyelvem, majd mikor mindent töltényt kilőtt nyeltem egy nagyot és tövig nyeltem a farkát. Hosszan és sokáig járattam a torkomba a családi ékszert. Egészen addig, míg teljesen lankadtra szoptam. Ekkor még a számba vettem a golyóit és nyalogattam, közben simogattam a mellkasát és a combját.

 

Irány a fürdi, hogy harmadjára is rendbe szedjem magam.

 

Ráfeküdtem a combjára és a lankadt farkát szopogattam nagy-nagy évezettel ő pedig simogatta a fejem és az arcom. Aztán megint irány a fürdi, hogy harmadjára is rendbe szedjem magam. Állok a zuhany alatt, amikor belép a férjem, leakasztja a zuhanyrózsát, melegebbre és erőssebre állítja a vizet és a puncimra tapasztja. Megmarkolta a mellem és lassan csókolózva simogattuk egymást.

 

Éreztem, ahogy tolja be megint a farkát

 

Mikor elélveztem, azt hittem, hogy végem van, alig tudtam megállni a lábamon. Kiszálltunk a zuhi alól ő megtörölgetett lágyan, majd amikor lehajoltam, ő megfogta a derekam és éreztem, ahogy tolja be megint a farkát. Jobban kitoltam a seggem ő végig simította a hátam és…

Andee – Erotitkok – Felnőtt mesék – Pistike viccújság

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 468 times, 6 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.