EROTITKOK – ELSŐ ALKALOM

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK SZTORY) Nem ő volt a legszebb lány, akit ismertem, de az én szememben Kata volt a tökéletesség… Amióta az eszemet tudom, szomszédok voltunk. Együtt jártunk oviba, suliba és gimibe is. Mindketten egyetlen gyermekei voltunk a szüleinknek, és a kis külvárosi környéken nem nagyon voltak korunkbeli kölykök, így szinte minden időnket együtt töltöttük, mintha testvérek lennénk.

 

Azt hitték, barátja vagyok

 

Szüleink is barátok voltak, gyakran összejártak, együtt rendeztek kerti sütögetéseket, amikor mi Katával – a változatosság kedvéért – együtt játszottunk. Gimis éveink alatt együtt tanultunk, a fiúk azt hitték, barátja vagyok, a lányok meg, hogy ő a barátnőm, így mindketten facérok maradtunk. Néha el-elbeszélgettünk ilyesmiről, de valahogy nem merültünk bele jobban a témába. Azt hiszem, ilyen téren korunknál éretlenebbek voltunk. Durva, hogy csak érettségi után tűnt fel, hogy mellei vannak… Hogy vannak mellei!… Hogy Kata egy csaj, egy cuki csaj!…

 

Milyen szép vagy…

 

Pár hét különbséggel ünnepeltük a tizennyolcat is és valahogy ekkortájt dobbant meg érte először a szívem olyan édes, remegő, erotikus vonzalommal…

Én jóval fejletlenebb voltam, mint ő, Kata egy fejjel magasabb, bár nem annyira nőies alkat, inkább kislányos, vékony, domborodó mellekkel. Hosszú szőke haja göndören hullott kecses vállaira és kék szeme mosolygósan pillantott vissza rám azon a kora őszi délutánon is.

Milyen szép vagy… – szakadt ki belőlem hirtelen. Felnevetett és megsimogatta a kezem.

 

Akarsz jönni a vízbe?

 

– Köszönöm, drágám – mindig így szólított, ezért is hihették, hogy együtt járunk.

– De tényleg… most nem csak úgy mondom… – zavarba jöttem, mert azt tapasztaltam, hogy már nem úgy nézek rá, mint eddig. Nagyon nem. Arcáról tekintetem a lábaira suhantak, melyeken apró szőke pihék aranylottak a napfényben.

– Melegem van! – panaszkodott. – Akarsz jönni a vízbe?

 

Felhúztam a fürdőnadrágomat

 

A nyár elején Kata szülei vettek egy nagy családi medencét és még kellemes idő volt, nem bontották el őszre.

– Persze, mindjárt jövök! – Válaszoltam, és a szomszédba szaladtam, levetkőztem és felhúztam a fürdőnadrágomat. Mire visszaértem, ő már a medencében volt egy szűk kis bikiniben. Elkezdtünk nevetni, fogócskázni és birkózni a vízben, ahogy mindig is tettük a nyáron. És most mégis más volt…

 

Felállt tőled a farkam

 

Hirtelen abbahagytam a civódást, mert éreztem, hogy lassan megkeményedik a farkam. Hetedikes korom óta ismertem magam, havonta négy-öt alkalommal végeztem önkielégítést netes pornóra, de Kata még nem volt rám ilyen hatással soha. És mivel viszont nagyon barátok is voltunk, szinte testvérek, nem tudtam álságos lenni, őszintén kibukott belőlem az információ.

– Basszus, Kata… nagyon nő lettél… Hallod?!… – közelebb úsztam hozzá. – Felállt tőled a farkam…

Felnevetett és a víz alá nyomott.

 

Nézd meg, fogd meg

 

– Hülye! – vihogott, mikor felszínre jöttem.

Keze lenyúlt a lábam közé és amikor érezte, hogy igazat beszélek másik kezével szája elé kapott és ismét kacagott.

– Tényleg áll a faszod…

– Ugye!? – nevettem vele kissé elfúlva, mert a másik keze ott maradt a víz alatt, tovább fogta péniszemet a nadrágon át.

Mint a pornókban?

 

– Jó kemény… – mosolygott. – Ez most miattam van? Hogy? Miért?

– Hát ez az… csak a látványod… a lábaid… – feleltem elfúlva, mert szorongatta, tapogatta a nemi szervemet. Nyilvánvalóan nem volt még kezében fasz.

Nagyon jó, ahogy fogdosod – suttogtam felé. – De lehetne közvetlenül is? Szóval ne a gatyán keresztül? Megtennéd?

– Mint a pornókban? – vihogott, viccelődött éretlenül.

Így élőben sokkal jobb

 

– Aha, úgy… Te is néztél már olyat? – kérdeztem vissza, miközben lejjebb tolta a fürdőnadrágomat a heréim alá és verni kezdte a farkam.

– Persze – válaszolt alsó ajkát beharapva és éreztem, hogy izgatja a helyzet. – De nem gyakran. Meg így élőben sokkal jobb. Jó a fogása… Jól esik?

– Nagyon! Én pornót nézve szoktam csinálni magamnak néha… és úgy érzem, hamarosan elélvezek, ha még tovább fogdosod.

– Így jól csinálom? – szemembe nézett, miközben keze mozgott a víz alatt – Fel-le?

 

Úristen, Kata, gecizek!

 

– Isteni, igen… Úristen, Kata, gecizek!…

Hatra dőltem az élvezettől, ő verte tovább a farkam és a nagy mennyiségű fehér sperma kicsapódott belőlem, fel a víz tetejére, majd eloszlott a medencében.

– Néha én is szoktam maszturbálni… érzem, hogy én is felizgultam… Nem akarsz megdugni? Tudsz még? – el sem engedte a farkam, és a helyzet is jó hatással volt rám. Hevesen bólogattam.

Még két óra múlva jönnek haza a szüleink. Gyere a szobámba.

 

Gyere és csináld!

 

Kikászálódtunk a medencéből és egy-egy törölközőbe csavarva elvonultunk Kata szobájába, melyet már olyan jól ismertem. Beérve ledobta magáról a törölközőt majd a bikinit is és felfeküdt az ágyra, széttárta dús szőke szőrű ágyékát.

– Gyere és csináld! De lassan, mert még szűz vagyok! – parancsolt rám.

– Okés, édes! – ziháltam és odatérdeltem elé, ösztönösen lassan vezettem belé a farkam és mikor egy kis nyomás után felsikkantott, tudtam, hogy mehet erősebben is, hiszen fenekemnél fogva szinte húzott magára.

– Ez kurva jó, Tibi! Bassz meg, bassz meg! – nyögte és nem kellett noszogatnia.

 

Bármikor megismételhetjük

 

Kétszer élvezett el alattam, aztán már én sem bírtam tovább, kihúztam és a hasára vertem, mialatt ő pihent és nézte a kézimunkámat.

– Mi a francért nem kezdtük el ezt már vagy három évvel ezelőtt? – kérdezte aztán nevetve, mikor az utolsó csepp ondót is kipréseltem magamból.

– Hát igen – csak ennyit tudtam mondani hirtelen. – De ezen túl bármikor megismételhetjük!

 

Té – Erotitkok – Felnőtt mesék – Pistike viccújság

 

A kép illusztráció!

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban.

 

Van egy érdekes történeted? Megosztanád velünk? Írd meg a pistike@pistike.hu címre!

 

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

MINDÖSSZE KÉT KATTINTÁS ÉS MÁR

OLVASHATJA IS A PISTIKE VICCMAGAZINT!

Kattintson az Előfizetés vagy a Bejelentkezés gombra.

https://laptapir.hu/magazin/pistike

EGY LAP ÁRÁÉRT 70 FRISS MAGAZIN! A kínálatban megtalálja a Pistike viccújság legfrissebb számát, illetve az archívumot 2015-ig! Kedvenc lapjait online is olvashatja, mobil eszközökön pedig magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi megjelenésekhez, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet! Nem szükséges egy évre előre kifizetni az előfizetést, mint a nyomtatott lapoknál, a Laptapiron havonta fizet mindössze 1490 forintot. Előfizetését bármikor megállíthatja és újra indíthatja.

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

EROTITKOK – HOGYAN SZEREZTEM MEG A PÉNZT A FÉRJEMNEK XBOX-RA EGYETLEN DUGÁSSAL? – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/hogyan-szereztem-meg-a-penzt-a-ferjemnek-xbox-ra-egyetlen-dugassal-andee/

 

EROTITKOK – A CÉGES PARTI ELŐTT A BARÁTNŐM FÉRJE ÉS A FÉRJEM IS LERENDEZETT – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/a-ceges-parti-elott-a-baratnom-ferje-es-a-ferjem-is-lerendezett-andee/

 

EROTITKOK – IKERTESÓK

https://pistike.hu/erotitkok/ikertesok/

 

EROTITKOK – NYÁRI TÖRTÉNET – ,,JÖJJÖN A HÁTSÓ SZOBÁBA!”

https://pistike.hu/erotitkok/nyari-tortenet-jojjon-a-hatso-szobaba/

 

EROTITKOK – LIFTBE ZÁRVA – VIGYOROGVA VÁRTUK A SZERELŐKET

https://pistike.hu/erotitkok/liftbe-zarva-vigyorogva-vartuk-a-szereloket/

 

EROTITKOK – ONLINE TITKÁRNŐ – A FŐNÖK KIPRÓBÁLNÁ SZEMÉLYESEN IS

https://pistike.hu/erotitkok/online-titkarno-a-fonok-kiprobalna-szemelyesen-is/

 

EROTITKOK – ÉJSZAKAI ALKALMI MESSENGER KALAND

https://pistike.hu/erotitkok/ejszakai-alkalmi-messenger-kaland/

 

EROTITKOK – BENNRAGADTAM KÉT KÍVÁNATOS CSAJJAL A LIFTBEN

http://pistike.hu/erotitkok/2n1f/bennragadtam-ket-kivanatos-csajjal-a-liftben/

 

EROTITKOK – KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓKÉNT AKADTAM RÁ NÁNDIRA

http://pistike.hu/erotitkok/kozvelemenykutatokent-akadtam-ra-nandira/

 

EROTITKOK – TÚLÓRA UTÁN ,,CSAPATÉPÍTŐ TRÉNING” FŐNÖKÖMMEL ÉS A KOLLÉGANŐMMEL – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/tulora-utan-csapatepito-trening-fonokommel-es-a-kolleganommel-andee/

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 914 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.